Utóbbi időben mind rendszeresebben összegyűlik a börzén a 0e illetve a 0n30-as mérettel foglalkozó modellezők köre – ennek most két apropója volt: egyrészt átbeszéltünk, a Resica kit (ami szerintem az év egyik legnagyobb szenzációja, hiszen magyar gőzöst, nullás méretben ritkán adnak ki) rendelési dolgait, másrészt a baráti kör egyik tagjának most érkezett meg a PSC gyártmányú K-27-ese.
A modell eredetije a D&RGW keskeny nyomközű vasútján szolgált – és szolgál, mindenes mozdonyként. Használták nehéz személyvonatok, vegyesvonatok és nagyobb tehervonatok továbbítására – manapság a kirándulóvonatokat továbbítja. Eredetileg 125-ös sorozatként építették 1903-ban a Baldwin-nál (Baldwin Locomotive Works), és a DR&GW-nél alkalmazott átalakítások után kapta a K-27-es sorozatszámot.
Egy K-27-es végső formájában. Fotó : Richard Kidig, Colorado Railroad Museum A modell eredetije Durango-ban, a tenderen jellemző doghouse-zal. Kép : Colorado Railroad Museum
A mozdonyok roppant erősek – nehéz elhinni, de a hazai 424-es sorozatú gépekénél nagyobb a teljesítményük – de kellett is, hiszen az eredeti vasútvonal átment a kontinentális vízválasztón a Sziklás-hegységben, aminek az egyik oldalán csak 13, a másik oldalán viszont 40 ezrelékes emelkedők voltak.
Szóval maga a modell… száj tátva marad. Teljesen fémépítésű, és a legapróbb részletek is megvannak rajta. Eredetileg 650-esnél kisebb ívre nem ajánlják, de mi – jó magyar modellező szokás szerint - bezavartuk 440-es ívbe. Simán bevette, bár látszott rajta, hogy ez már kisvasúti ívnek is kicsi – ekkora gépeket nem villamosos ívekre illik rakni.
A hajtott kerékpárok közül kettőnek nincs karimája, de a futóműből ami engem a leginkább megfogott, a futókerékpárok voltak. Az iszonyatosan szűk ívben sem ugrottak ki a helyükről, és roppant elegánsan követték a pálya vonalát.
A mozdonyban Uhlenbrock hangdekóder kapott helyet. Korábban nagy ellensége voltam a hangos mozdonyoknak, de mióta korábban meghallottam 0-ás méretben egy-két gőzöst, én is tervezem, hogy rakok a Consolidation-ömbe egyet (erről később olvashattok, nemrég érkezett megy ez a 0e-s gyönyörűség). Tény, hogy itt nem kell attól tartani, hogy nincs hely a mozdonyban – a tenderben szép öblös hangot ad a hangszóró.
Lőttem pár képet a mozdonyról a pályán, és (nem röhög!) a zongora tetején. Tessék a képeket lesni. Próbáltam beüzemelni egy valamiféle automatikus képkezelőt, de a blog.hu ezt nem hagyja – majd kitalálok valamit, addig maradnak az ilyen méretű képek.