Szombaton egy jó kis különvonaton vettünk részt, a trains.hu és a Máv nosztalgia szervezésében. Két éve nem utaztam már Nohab által húzott vonattal, és roppantul vártam.
Na, most aztán kapni fogok hideget-meleget, mert hogy Nohab mániás vagyok. Igen, szeretem, tetszik. Sajnálom azokat, akik ennek a mozdonynak az utálatában élik ki magukat, és csak azért, mert, hogy sokan szeretik, és nagy a felhajtás körülöttük. Nekem ez a mozdony a különleges utazást, a Balatont jelentette mindig. Duplán élvezet volt a balatoni nyaralás: irány a víz, és oda ilyen szép mozdony által húzott vonattal lehetett eljutni. Nem a röfögő, krákogó csörgő, és nem is a mindennap látott tehervonati Szerjoe, vagy a Pupos volt. Valami különleges.
Lassan hét éve, hogy nincsenek a Balaton partján Nohabok. Hogy miért kellett ezeknek a mozdonyoknak nyugdíjba vonulniuk, a mai napig érthetetlen - mondvacsinált indokokkal mentek a gépek a lángvágó alá, tették őket nosztalgiaüzemi parkolópályára - a jó szakemberek által favorizált M41-esek pedig azóta is képtelenek a 14 kocsis fürdővonatokat menetrend szerint közlekedtetni.

A Trains.hu mögött lévő csapat megkereste a Máv Nosztalgiát, hogy mi lenne, ha szerveznének egy utat. Így lehetett, hogy a lelkesedés profi előkészítéssel párosult – mint a múlt évi BCmot különmenet – és roppant élvezetes különmenet lett a dolog vége. Nem volt agyonhirdetve, egyik szervező sem adott rádióinterjút, nem szóltak a szalagcímek arról, hogy újra Nohab az északi-parton - a dolog jelentőségének minden különösebb túlragozása nélkül, szép csendben megtelt a vonat.
Az indulás a Nyugatiból történt, és a körvasúton keresztül értük el Ferencvárost, és innen tűz Fehérvár felé. Kelenföldön az 55-ös M32-t lehetett a vonat mellől látni – nagy kedvencem ez a kismozdony.

Nyugati

Ráfordulás a körvasútra

Kelenföldön az 55-ös Gokart anyagvonattal

Kihaladás Székesfehérvárról

A Csajág előtti dombok között vezető pályára igencsak ránőttek a fák

Az út igazán Fehérvártól kezdődött – Szabadbattyán után igen szép a vonal, ahogy a dombok között elkanyarog Csajágig a vonal. Itt volt az első fotómegállás, az akarattyai új hídnál.

Fotómegállás az akarattyai hídnál

A második fotómegálló – hol máshol – mint az akarattyai alagútnál volt. Nagyon szép része ez a vonalnak, ahogy a Balaton feletti dombtetőn áttöri a sziklát a vonat.

Dombok között kanyarog a pálya

Az alagutas fotómegállás

Balatonkenesén egy kereszt erejéig megálltunk, bevártuk a szembe jövő, régi festésű csörgő által vontatott menetrend szerinti vonatot. Amikor a két mozdony egymás mellett elhaladt, találkozott a múlt és a jelen mozdonya – és a kontraszt elég erős volt, a negyven éves masina javára.

Balatonkenese

Kereszt a Nohabokat váltó csörgővel.

A harmadik fotómegállás a Nohab-vezérek által kedvelt részen, a tobruki-ívben volt. Az elmondások szerint kevés olyan vezér akadt, aki ne próbálta volna itt ki mozdonya tudását. Nagyon jó felvételeket tudtunk készíteni, egyedül a bringások átkoztak bennünket, mert a vonat a bringaút átjárójában állt meg.

A Fűzfő előtti pálya az egyik kedvenc vonatból-fotózós helyem

A tobruki-ív

Egy kis füst, és mindjárt vígabbak a csörgőpártiak

Szepezdfürdő után, a gyalogos felüljárónál volt a következő megálló. Itt a felüljáróról szép képeket lehetett lőni. Nekem igazából a vonatra való felszállás előtti, ívben készült képek tetszettek.

Leszállás a vonatról

A felüljáróról nézve...

...és lentről is igen impresszív

A felszállás helye ívben volt, jó fotótémát adva

Sokan nem szeretnek árnyékos oldalról fotózni, pedig van, hogy sokszor igen jó eredményt ad

Révfülöpön több, mint háromnegyed órát álltunk. Itt a szocreál állomásépület adott jó hátteret a gépnek, illetve a régi klasszikus fotóhely – a felüljáró – nyújtott jó képek készítésére lehetőséget. Az állás alatt két vonatkeresztezés is volt – én ezeket inkább kihagytam (úgyis csörgő…), és a balatoni fílinget' jobban visszaadó sültkolbász-evést választottam.

Révfülöpi pihenő

A vonat a révfülöpi gyalogos-felüljáróról

A következő fotóhely a pálkövei teherkikötőnél volt, és innen irány a Nohabok legutolsó – és egyben leghíresebb hazája, Tapolca.

A kikötői fotómegállás

Tapolcán sokan kijöttek megnézni az ottaniak közül a vonatot, és nemcsak a vonat utasai fényképeztek vadul, hanem a menetrend szerint közlekedő Bz-k utasai is előkapták a fotó készítésére alkalmas készülékeiket.

Tapolcáról Boba felé vettük az irányt – Lesencetomaj előtt, a bejáraton a dombtetőről fotóztuk a vonatot. A felhős ég sokakat bosszantott, de szerintem nem kell mindig napfényben fotózni. Van, amikor a fényhiány miatti téma-egybeolvadások jótékonyan hatnak a képre. Az akkori bújkáló nap igen jó fény-árnyék játékot produkált, és a színek is igen érdekesen alakultak.

Lesencetomaj előtt egyszer elbújt a nap...

...egyszer pedig előjött, nagyon jó fényhatásokat keltve

A dombtetői fotózás után begyalogoltunk Lesencetomaj állomásra, ahol két Bz-s kereszt után továbbindultunk. Aki még nem fáradt el, az előjelzőig előregyalogolt, és ott egy fotó készítése után vette fel Őket a vonat.

Vonat a sóderhalmok takarásában

Lesencetomaj, Lesencetomaj állomás...

Az előttünk haladó celli személy

Sümeg után volt az utolsó fotómegállás – ezt meg kell mondjam becsülettel elrontottam, mert nem tudtam, hogy honnan lehet jó fotót készíteni, így csak olyat sikerült, amelynél a Nohab orra mellett a vár feltűnik. Néhány rutinos versenyző távolabbról készített igen látványos képet, ahol a vonat felett a vár látható. Nembaj, majd legközelebb.

A sümegi vár

Nohab-orr a várral

A hazafelé vezető út a bobai körüljárás után kezdődött, hogy Devecsertől kezdődően felmásszunk Magyarország egyik legnehezebb fővonalán Herend felé. Erős emelkedők, és szűk ívek tarkították az utat. Ha nem is tudtuk volna, hogy MÁV-vonalon járunk, akkor abból bizonyosan rájöttünk, hogy a két legkeményebb emelkedő előtt egy-egy 20-as lassújel volt – nehogy a vonat nekifutásból, könnyebben szaladjon neki a szakasznak. Hiába no, MÁV pálya.

Irány a Bakonyba fel...

... még feljebb

A felhős idő érdekes képeket produkált

Várpalota felé, Pétfürdőt elhagyva vígan gurult le a szerelvény az erős lejtőn – kérdés, ha visszafelé jöttünk volna, vajon hogy bírkózik meg a Nohab a pályával? Gondolom azért az öt kocsit csak felrántotta volna – hiszen ennél nehezebb vonatokat is elhúztak az M61-es testvérei Norvégiában és Svédországban.

A Pétfürdő utáni lejtő

Kihaladunk Várpalotáról

Kis Várpalotai és Székesfehérvári megállás után tűz haza Budapestre. Kelenföldön szálltunk le a vonatról, ahol az Öbb 7-es Taurusa tűnt fel a vonat mellett – a európa-bajnokságot népszerűsítendő, görög színekre festve. Jó befejezése volt a napnak a látvány.
Remélem, minél több, ilyen, vasútbarátoknak szóló, tartalmas program lesz az elkövetkezendőekben.