Síelni voltunk március elején, Olaszországban. Hosszas unszolás után rávett a’ zasszony, egyetlen feltételem volt csak: egy vonatozás azért belefér, ugye ? :-)
A szomszéd völgy fölött lévő Calalzo di Cadore állomásról indultunk, nem más volt az úti cél, mint Velence – így a baráti kör nem vasútmániás részét is rá tudtam venni a vonatozásra. Gyorsvonat közlekedik a két állomás között, napi ötször. A távolság 135km, és négy fő részére kemény 29 Euróba (7685 Ft akkori árfolyamon) került – összehasonlításképpen pl. Bp. Déli – Szakály távolság (134km) 8160 Ft, és hát, khm.. A vonal a Pieve folyó völgyében ereszkedik le a síkságra. A sínek rengeteg műtárgyon vezetnek keresztül – ez érthető is, mert a hegyoldal meredek, és 1100 méterről kell leereszkedni – amit már nem lehetett bevágással, ívvel megoldani, jött a híd és alagút. Az állomásépületek sok változatosságot nem mutattak, majdnem mindenütt ugyanaz a kocka típusépület, némi hasonlóságot lehet itthon felfedezni a 30-as vonal 1-2 épületével.

Kockaállomás

Elég komoly gőzüzem lehetett erre valaha, mert minden valamirevaló állomáson volt egy kisebb fűtőház és víztorony

Nem vasútbarátok számára is érdekes a vonal, mert a Cadore tóra, és a Pieve folyóra – illetve a körülöttük elterülő hegyekre – szerencsés esetben igen szép kilátás nyílik.

Apropó vonat. Egy elég picinek tűnő, 445-ös sorozatú dízelmozdony húzta a vonatunkat. Amolyan olasz csörgőnek tűnt, de roppant módon tudta a vonatot húzni – nemcsak völgyirányban, hanem hegynek felfelé is. Utána néztem, a szokatlanul rövid építésű mozdony dízel-villamos hajtásrendszerű, és 2000 Le teljesítményre képes, amellett, hogy a vonatot elektromosan is tudja fűteni. A vonat középfeljárós, elővárosinak tűnő kocsikból állt – de a komfortja magasan verte az itthoni intercity-két. A vidéki gyorsvonaton utastájékoztatás is volt...

Kereszt

Ilyen helyen ment a vonal fele, utána pedig síkság

Ilyen mozdony húzott bennünket

A mozdonyhoz tartozó - szerintem brutálisan randa vezérlőkocsi

Ponte Nelle Alpi állomás a vonat közbülső fordulóállomása, itt irányt váltottunk (nem fél óra volt, csak három perc), és tűz tovább. Conegliano-nál értünk be a drót alá, de nem cseréltünk villanygépre – végig dízellel mentünk. Mintha a Déliből Tapolcára végig dízel húzná a vonatot. Ezen a szakaszon a vonat 140-el ment, a „kis” dízelgép pörgött, mint a buszkerék, és a vonat pedig ment. Én az ilyen vonatozást szeretem, nem mint Székesfehérvár vagy Kelebia felé itthon, ahol 20- 30Km/h-val járható részek váltják egymást. De hogy negatívum is legyen az útban, Treviso állomáson leállítottak bennünket jó negyven percre. A kaller’ olaszos hadarással tájékotatott mindenkit, hogy „blokád” van a vonatunkkal kapcsolatban, a másik peronról indul egy másik, de az nem megy csak a Nova Mestre-ig. Kissé hiányoltam, hogy külföldiül’ is monnyák’ má’ el, hogy mi a helyzet, mert az olasz hadobálásból annyit értettem, ami a kijelzőkre ki volt írva. Erre aztán a cimborám lehurrogott, hogy Szolnokon mikor mondják be angolul, hogy az adott gyorsvonat késik…? Igaza van.

Álldogálás közben lencsevére kapott 668-as Fiat motorkocsi

Velence Santa Luciára egy nagy hídon keresztül vezet az út. Ezen egy kétszer kétsávos autópálya és négy vasúti vágány van. Nekem az utóbbi keltette fel az érdeklődésem, hogy vajon egyik pár elővárosi-e, a másik meg IC, EC vonatoknak van szánva – de nem sikerült rájönni a titokra. Szerintem szimplán a nagy forgalom miatt van négy vágány, mert ahogy láttam az elővárosi, IC meg Eurostar vonat is ment ugyanazon a vágányon.

A Venezia Santa Luciára vezető híd

A Venezia Santa Lucia pályaudvar két részből áll: egy nagy, fedett peronos rész a minőségibb’ vonatoknak, és egy négyvágányos, nyitott rész az elővárosi forgalomnak. Ez utóbbi mellett található a Venice-Simplon Orient Express alvóhelye – az érkező vonatból lehet látni, mert az esetek nagy részében nincs az egész szerelvény benn a csarnokban – most is lehetett kukkolni.

Külső peronok

Az állomáson egyébként sok szép vonatot lehet látni. Az ETR500-at most láttam először – és mivel a nagysebességű vonatok felé valamiféle beteges vonzódást érzek – igencsak lenyűgözött. Hiába, no a Pininfarinánál tudnak tervezni a srácok. Az ICE1-hez hasonló redszerű vonat – két hajtófej között 11 kocsi van, és zárt vonategységet képez. 1992-től kezdték szállítani az első adagot. Két éve aztán’ elment az olaszok esze, az összes vonófej helyett újakat vettek, ezek már kétáramneműek, az eredetiek pedig sima mozdonyként EC kocsikat húznak. Szép vonat az az ETR500… van zölben az FS-nek, és az Eurostarok között is látható szürkében. Ez utóbbi szerintem jobban néz ki.

ETR500 FS színekben

Korábbi ETR500 vonófej mozdonyként hasznosítva

Velencéről sokat ne akarok írni – mindenki lesse meg Maga, leírni nem lehet – de az hatalmas flash, hogy az ember kijön a pályaudvarról, és ott van egyből a Canal Grande meg a Vaporettó-állomás.

Canal Grande

Egyvalamit még meg kell osszak a blogot olvasókkal: Láttam Kandó gépet. Igaz, hogy csak hótolóként üzemelt már, de akkor is, élőben láthattam ezt a legendát. Képet csak távolról tudtam készíteni róla, és nem is a legjobb minőségben, mert sötétedett.

Kandó