De hogy a modellről is írjak. A kocsi fémből készült, ezért van súlya rendesen, a kinézetébe nem nagyon lehet belekötni. Egyetlen negatívumot találtam, hogy a közös forgórész feletti fedőlemezek anyagukban színezett műanyagból vannak, és egy árnyalattal elütnek a kocsi színétől. A kapcsolók az új időknek megfelelően cserélhetőek, és kurz-kupplung kinematikával vannak ellátva. A kinematikát elnézve meglepődtem - igen apró, de filigrán megoldás.
Amikor először kézbevettem, a konténereket túl kicsinek láttam, és ezért elővettem Con-cor, Fleischmann és Trix Konténereket is, és egymás mellé tettem őket. Meglepődtem, de nem volt kirívó méretkülönbség a többihez képest – az ezüstszürke szín egy kicsit becsapós. Amúgy a konténerek kidolgozása szerintem elsőrangú, nem spórolták le az ajtó-imitációkat, és szép, finomak a részletek. Amit még fontos elmondani a konténerekről, hogy új divat szerint mágnes van bennük, és egymásra helyezve tapadnak egymáshoz. A kocsihoz azonban a kocsitesten lévő tüskékkel rögzülnek... ...a fene sem érti, minek ez, hiszen a kocsihoz való rögzítés megoldott, a terepasztalon egymásra pakolva pedig nem értem minek rögzíteni a konténereket mágnessel.
Egy problémát találtam csak: nehezen gurul a kocsi, egy kicsit mintha akadna. Bízom benne, hogy ez idővel elmúlik (bekopik a kocsi).
A kocsi két változatban kapható: negyven- illetve húszlábas konténerekkel. Az előbbiből a Conrad már jelentetett meg egy másik változatot is, azon egy Hanjin és Hapag-Llojd konténer van, azaz most háromféle verzióban kapható a kocsi. A Hobbytraint ismerve lesz ez még több is, a cég igyekszik olyan témákat megfogni, amelyek többfajta festési variánsban is kiadhatóak. Kell is, hiszen egy konténerszállító-vonat nem néz ki jól három kocsival.
A végére egy kis off dolog: mostantól a blogon a képekre ha ráklikkeltek, nagyobb méretben is megtekinthetőek. Kicsit kellett hozzá programozni, de jobb lesz, ha nagyobb méretben is megtekinthetőek lesznek a képek. Firefox és IE alatt tesztelve.