Újabb Kato Unitrack készlet jelent meg a piacon, V13 néven. Valójában a korábbi magasvasúti vágányszett kapott rácfelvarrást: a V11-nél debütált, túlemelt vágányanyaggal megegyező kivitellel gombolták újra a készlet tartalmát. Elkészítették a az egyenes, íves, és az átmeneti vágányszakaszokat a betonlapos, ágyazat nélküli felépítménnyel.  A sugár 381/414 – ezen már elég jól néznek ki a vonatok.

Európai modellezők a szett tartalmát hidakhoz, vagy nagysebességű pályákhoz (pl. ICE3 alá) használhatják.

A képek a Kato-tól származnak.

Kezdek rákattanni erre a lap- és könyvszemle dologra. Ha unalmas, tessék szólni :-)

A januári Model Railroader került kezembe, és meg kell mondjam, megerősítette bennem azt, amit eddig is tudtam : a Model Railroader egy piszok jó újság. Az ember egy igazi vasútmodellezői magazint kap a pénzéért.

Három  témát emelnék ki : az első cikkben egy H0-ás Walthers iskolát romosítanak el. Roppant jól leírják, hogy mit és miért tesznek.  E mellé „in progress” fotókat is mellékelnek, amelyek jól szemléltetik az építési fázisokat, és hogy milyen beavatkozástól milyen hatást várhatunk. Ilyen cikkek kellenének a magyar modellezőknek is, nem hogy megint magyarrá’ kamuzott a Piko egy teherkocsit, és – hallelulja - mindenki örömében essen hasra, vetődjön arccal Németország felé…

A másik „terepasztalépítős” cikk arról szól, hogy miként fessünk terepasztalunk hátterébe hegyeket. Én ezt a háttérkép-dolgot mindig is a művészek feladata közé soroltam : meg voltam róla győződve, hogy minden vasútmodellezőnek van művészi vénával megáldott ismerőse, aki a terepasztal hátterét díszítő festményt festi. Az egyszerűbb megoldás pedig a háttérposzter…
A cikkben – mint minden más tutorialban -  lépésről lépésben végigvezetik az embert, hogy miként kell hátteret, hegyeket, mezőket festeni. Teljesen jó cikk, és végigolvasni is élvezet.

A harmadik téma, amely - szerintem – a lap legütősebb cikke, a vasútmodell-fotópályázat lezárulta kapcsán a nyertesek képeinek leközlése. Azt, hogy olyan képeket lát az ember, amelyeket pecekig bámul, az alap – nagyon nem is érdemes ezen merengeni, mert hát ezek a legjobbak. Teljesen jó ötletnek tartom, hogy leírták, ki, milyen szereléssel horgászott fotózott. Van egy trükkös kép, amely úgy néz ki, mintha autóból fényképezték volna – ennek készítéséről van a beállításról is készült kép is. A poént nem lövöm le, nézzétek meg az újságot.

Gondoltam én is belecsapok a lapszemle-lecsóba, és ha a kezem közé kerül egy-egy értékesebb kiadvány, akkor jól bemutatom Nektek.

A „karácsony alkalmából mindenkinek vegyünk valamit” mai felvonása során eltévedtem az ujságos felé, és beszereztem amerikai vasutas betevőm – Model Railroder-t vettem. Ez a decemberi, egy ideje a piacon van már, de csak most jutottam el a boltba, hogy megvegyem.
A címlapon egy hatalmas terepasztal van, amelynek építője Rod Stewart.  A cikk szerint az énekes az utóbbi 12 évben azért van olyan csendben, mert a H0-ás terepasztalát építi :) Amúgy az asztal nagyon szép, az alaptéma egy New York környéki vasút. Szép, aprólékosan kidolgozott és monumentális. Ritkán látni felhőkarcolókat terepasztalon. E mellett egy hatalmas, Z-es asztal kerül még bemutatásra, amely a Gotthard vasutat modellezi.
Ami nagyon tetszik, az a lépésről-lépésre modellezési cikkek, most is kapott helyet ilyen : egy réz, fotómaratott épület építését követhetjük végig. Én magam eddig idegenkedtem a fémből való épületépítéstől, de ha ilyen kerül a kezembe, ezentúl nem tartok tőle. Meggyőzött a cikk. Ami viszont nem győzött meg, az a kézzel való váltóépítős cikk. Tévedés ne essék, kiváló a cikk, iszonyat jól illusztrálva a kézi váltóépítés fázisai, fogásai – de jelenleg nm tudom elképzelni, hogy kézzel építsem a sínjeimet. Más marhaságra rávehető vagyok, erre (egyesek szerint csak idő kérdése) még nem :) Olvastam benne egy jó cikket az elővárosi vonatokról – roppant jó képek vannak benne. És itt látszik, hogy ez az újság a Model Railroader, és ügyelnek a szerkesztésre: ezután közvetlenül egy olyan cikk olvasható, amelyben ahhoz kapunk segítséget, hogy milyen vonatokkal szolgálhatjuk ki terepasztalunkon vélt elővárosi személyforgalmat. Ha kedvünk szottyan állomást építeni, akkor kapunk egy pár állomás-ötletet is.

Karácsony előtt lévén az újsággal egybe van csomagolva egy füzet, amely a kezdőknek szól : bevezetés a vasútmodellezésbe. Bemutatja a méretarányokat, a sínekről van benne egy jó cikk, és van benne egy startszett-ajánló is. Pár alap asztalterv mellett vázlatosan bemutatják, hogy  ha netán megmérgeződnénk ezzel a hobbival, és terepasztal-építésre adnánk a fejünket, nagyjából mire számítsunk. Teljesen jó ötlet, ad egy kis betekintést az érdeklődőknek.

Ismét Ist jóvoltából frissül a blog. A múltkor beállított hozzám egy Dapol Voyagerrel a hóna alatt, és e mellett hozta a class66-osait is. Az egyik a régi Graham Farish (most a Bachmann égisze alatt reszelik ezeket a modelleket), a másik az új Dapol-féle. Mindkettő a Freightliner flottájából való gépet modellezi.

Egymás mellett a két szerzemény - bal oldalt az újabbik. Igazságot nem könnyű tenni köztük

Itt felül látható a Dapol class66-osa. Jól látható az áttört szellőző.

Mivel a Dapol class66 a Voyagerrel együtt érkezett meg, úgy gondoltuk, érdemes a korábbi class66 mellé rakni, és összenézni a két gépet. Szegecsszámlálás, ilyenek :-)

Ami elsőre feltűnt, hogy nem lehet a két gép között igazságot tenni - vannak különbségek, Nekem a Dapol-féle gép tetszett jobban, de a Farishről nem lehet elmondani, hogy ne lenne jó.
Ami a legfeltűnőbb különbség, hogy a Dapol hűtőszellőzője a tetőn áttört rács. Ezen kívül, ha kiragadunk egy részletet, akkor találunk olyat, ahol a Dapol modellje a szebb, viszont bőven akadnak olyan részek, ahol a Graham Farish viszi a pálmát. Az előbbire példa az előbb említett szellőzőrács, és valahogy a Dapol a forgóvázakat is jobban eltalálta - szerintem. Valahogy nekik jobban sikerült visszaadni az nagy forgóváz-keret öntvény felületét. A class66, akármennyire is angol mozdony, de egy – európai szemmel böhömnagy - EMD SD40-est passzíroztak bele az angol űrméretbe, és ezeknek a gépeknek jellemzőjük, hogy a forgóváz keretét egyben öntik ki – a felületén meg is látszik az öntöttvas jellegzetes mintázata. Valahogy ezt az érzést adja vissza számomra a Dapol modell. De pl. a lépcsők megoldásában nekem a Graham Farish jobban tetszik....

Békésen egymás mellett a két, 3000Le-s szörny

A tető közelebbről

Ami még a Dapol gyártmánya mellett szól, hogy átkapcsolható a világítása. Angliában ugyanis szokás, hogy a mozdonyok nappal, jó látási körülmények között nincsennek’ kivilágítva, mint a karácsonyfa, hanem csak rossz látási viszonyok esetén, illetve este. Ezt megoldották, és a modell alján egy kapcsoló segítségével lehet váltani a nappali és az éjszakai fény között. Mosolyoghatnánk, hogy „höhö, milyen alap dolog”, de ne feledjük el: az angol modellezőknél nem mindennapi a modellek világítása, nincs igény N-ben a DCC-re, és a közelkapcsoló-kinematika sem a mindennapi megszokás alapján kerül  a modellek aljára. Értékeljük a törekvést, na :-). 

Az ominózus kapcsoló a gép alján

Talán, ami egyértelműen szólhat a Grahaml mellett, az a festés – de ez sem 100%-ban. Maga a festés mattabb, mint a Dapol-féle. Ami azonban a Grahamnél roppant pozitív, mintha Nekik ugyanazon feliratokat, jelöléseket sikerült volna kisebb méretben, az N-es mérethez – szerintem – közelebb állónak kihozni.

Egy dolog még, ami a Dapol mellett szól, hogy a Graham modell – Ist által stressztesztelve – nem hozza a tőle elvárható megb1zhatóságot : valami megfáradhatott benne, és csak egyik irányban vontat rendesen, másik irányban kerregő hangot hallat.  Nem szép dolog ez egy majd’ 100£-os modelltől.

Nem akarok sokat rinyálni, tessék a képeket csekkolni.

Ist komám elugrott hozzám, hóna alatt az új Dapol Voyager set-jével, hogy fotózzuk le, és jól tegyük fel a blogomra. Hát hajrá….
Nem először látok Dapol modellt, de a Voyager első kibontáskor meglepett. Nem számítottam ilyen jóra.

Bedobozolva.

Doboztető nélkül. A szivacsba egy kissé passzentosan vannak a kocsik berakva.

A dobozból való kivételkor két dolog tűnt fel : az egyik, hogy ennek a modellnek rendes ablaka van, a másik pedig, hogy nem fukarkodtak a részletekkel. A „rendes ablak” azért meglepő, mert azon modellek, amelyeket eddig láttam, úgy készültek, hogy átlátszó műanyagból voltak fröccsöntve, és az ablak annyi volt rajtuk, hogy ott nem volt lefestve a kasztni. Semmi kiálló él, csak jelölték az ablakot. Nos, el lehet vitatkozni azon, hogy 1:148-as méretben, ha 0,1mm szintkülönbség van az ablak és a festett felület között a festék miatt, az majd’ másfél centis behúzás a valós életben – én viszont német konstrukciókon nőttem fel, ahol megszokott, hogy az oldalfal elválik az ablaktól. A Dapol Voyagernél külön alkatrész az ablak, és olyan ügyesen van megoldva az illesztés, hogy igen hűen visszaadja az eredeti vonat oldalfalba simuló ablakát.
A részletek témájában pedig a tetőn lévő berendezések látványa oszlatott el minden kételyt : a tetőn lévő dobozok részletezése, a levegőtartályok és ventillátorok részletes kialakítása bizony egy ilyen árkategóriás H0 modellnek is becsületére válik.

A vonat két vége egymás mellett

Ugyanez oldalról

Részletes tetőberendezés

Levegőtartályok közelebbről

Igen érdekes a kapcsolószerkezet megoldása: mágneses kialakítású. Két kis mágnes van a kapcsolószerkezetben, ezek biztosítják a megfelelő kapcsolatot a kocsik között. A kapcsolók közelkapcsoló-kinematikával vannak ellátva, ám egy Minitrix ICE3-hoz képest egy kissé távol vannak egymástól. Úgy látszik az angol modellezőket ezt nem zavarja, mert veszik a modellt, mint a cukrot. Igaz, a szigetország N-es modellezői körében a kapcsoló problémája nem oly’ releváns, mint nálunk, Ők már azt is értékelik, ha váltott fény van egy mozdonyban. Annyi előnye van a mágneses kapcsolónak, hogy mivel a mágnesek alsó-felső pozíciója végenként cserélődik, segít betartani a pontos vonatösszeállítási sorrendet.

A kocsik ilyen közel kapcsolódnak egymáshoz.

Az eddig számomra ismeretlen mágneses kapcsoló.

Maga a szett 4 részből áll, és úgy lesz belőle Super Voyager, ha vesz az ember hozzá egy ötödik, betétkocsit. Ez nincs feliratozva, azonban adnak hozzá matricát, amivel a kocsi a vonat teljes értékű része lehet – szokás ugyanis, hogy a vonat minden kocsijának oldalán ott virít a vonat neve. Ez jelen esetben a James Cook nevet viseli. Ha már a feliratozásnál tartunk : nagyon szép, és pontos a vonat összes felirata. Nincs elmosódás, egy jobb fényképezővel készült, nagyobb felbontású képbe belezoomolva simán olvasható minden.

Igen szép a feliratozás.

Nem tudok rossz dolgokat mondani a modellről : azt leszámítva, hogy nem a legközelebb húzza össze a kapcsoló a kocsikat, annyi negatívumot lehet róla elmondani, hogy a legkisebb – 192mm-es – N-es íven nem megy el. Nabumm… ilyen motorvonat nem ilyen kis ívekre való. Már várom, hogy mikor szervezünk legközelebb N-es összeröffenést a LÁNG-ban, és futtatjuk meg a vonatot egy nagy pályán…
Szövegelés befejezve, inkább csekkoljátok a képeket.

Már jó pár éve rendszeresen elzarándoklom Bécsbe, a Modellbaura. Ez a kiállítás a modellezőknek szól, legyen az Vasút (naná, legelöl :-)), repülő, hajó vagy akármilyen, gumikerekeken guruló jármű, de megférnek itt a makettezők is. Sokan mondják, hogy évről-évre gyengébb a felhozatal – de hát, muszáj menni, hiszen hozzánk legközelebb itt tudunk a gyárak standjaihoz érdeklődően fordulni, és itt láthatunk nem minden nap látott témákat.

Egy szebbfajta Z asztal

Látványmodellezés. Éppen egy live steamer gép épül II-es méretben.

A Modellbau a vasútmodellező szemével nézve két részből tevődik össze: a gyári és kereskedői standokból, illetve a kiállítás témáját színesítő terepasztalok, modulok témájából.
Akit a modellezés érdekel, annak sem szabad mindig csukott szemmel elhaladni a gyártók standjainál, mert általában minden cég építtet valami látványos asztalt, amit érdemes megbámulni.

A bejáratnál a Roco standja fogadott – de az osztrák cég úgy látszik, pont a hazai kiállítást nem veszi a legkomolyabban: a vitrinben alig volt valami látványosság, vagy ami volt is, az nem a legfrissebb téma. Hiába kerestem az N-es újdonságokat, a már – elvileg – piacon lévő E250 modelljéről sem gondolták a gyárban, hogy érdemes a vitrinbe kirakni. Vele szemben a Fleischmann volt, amely a szokásos nagy N-es asztalát hozta el, a stand oldalában lévő vitrinben pedig modellek voltak kiállítva. N-es témában az osztrák témára fókuszáltak a fiúk. Nekem az LTE Herculese, az újabb színben pompázó 1043 keltette fel a figyelmem, de megtalálható volt itt a Desiro és az osztrák gőzösök is.

LTE Hercules.

Osztrák modellkavalkád. Remélem előbb-utóbb magyar téma is lesz ilyen bő választékkal

A Brawa standon nem láttam a MÁV-os Talentet, helyette két újabb osztrák színvariáns tűnt fel, az egyik a Linie Salzburg színeit viselte, a másik pedig VOR felirattal lett gazdagabb.

Brawa Talentek

A Maerklinre sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy a PR-ra nem ad, azt nem. Az Övéké volt a legnagyobb stand. Az idén elhozott váltóáramú asztaluk újnak tűnik, ezt ezelőtt még nem láttam sehol (vagy nem emlékszem rá?). Az LGB-vel kiegészült gyár szokásához híven ebben a méretben is hozott egy bemutató-asztalt, ami nem is volt csúnya – sőt, igen szépen volt kidolgozva.
Mindig megnézem a Trix dolgokat, most sajna a bénábbik’ asztalukat hozták el, de a kiállították az új 146-os modelljüket, és az ÖBB ES64F4-est – ez a kettő érdekelt inkább.

Az LGB bemutatóasztal

Motorkocsi halad ki a felső állomásról

Vonat érkezik az alsó állomásra.

A Commodore Vanderbilt áramvonalas gőzös Z-ben. Igen maszív az amerikai modellek kínálata a Z-es katalógusban.

Egy Z-es Re460 közelről.

Metronom színű 146-os. Érdekes, hogy először nem a piros verziót dobják piacra.

És egy osztrák szépség, egy bér-ES64F4

A Railtop standján hiányoztak az N-es dolgok, ám az ott kapott újdonságoslapból új dolgokra derült fény: a különféle egy-és kétszintes, N-es hálókocsik mellett két, eddig általam nem ismert újdonságot láttam. A "rozsdamentes" kocsikból Cisalpino szett nem annyira dobogtatta meg a szívem, mint az osztrák Sclieren. Igen, a cég beígérte, és állítólag 2008-ban már össze is rakhatjuk a Hobbytrain Taurussal vagy a Fleischmann Herculessel az Euregio szerelvényünket.

Cisalpino Re484 H0-ban

Az egyik videofilmeket forgalmazó cég standjának oldalán ki volt állítva néhány megvásárolható modell: H0-ás Micro-Metakit 109.109 és Mozart festésű Taurus, G méretben. Utóbbi valami potom 1700 euróért, el is gondolkoztam, vajon kettő, vagy három ilyen kellene nekem otthonra ebből ? :-)

109.109 lélegzeteléllító részletességben.

Az olcsó Taurus :-)

A Zimo standján lehetett látni / hallani az új kerivasúti hangdekóderület. A Taurusba szerelt igen meggyőző volt, úgy szólt, mint az igazi. Indulás közben szolmizált, és amikor ismét lelassított adott sebességre, elkezdett megint "nyekeregni". Na, majd ha ilyen lez N-ben, akkor veszek hangdekódert :-)

A terepasztalos részen engem két dolog fogott meg: a H0e Mariazelli modul (ezt már tavaly is megbámultam) és egy N-es modul. A mariazelli témájú modul egy igen magas szinten épített dolog, nagyon szépen volt megépítve. Látszik, hogy mennyi pénzt és időt fordítottak a dologra: a modulon a Heki, Busch, Faller és a Silflor legélethűbb anyagai voltak használva. A funkcionális Sommerfeldt felsővezeték a non plus ultra volt – a kapcsolókertek lenyűgöző részletességgel lettek bemutatva.

Mariazelli témájú H0e modul

Az N-es modul igen nagy volt, egyes részei szebbek, mások elnagyoltak voltak – de igen sokat ácsingóztam mellette. Láttam futni különféle kisszériás dolgokat, egyedi festésű Taurusokat, 1020-ast, Sissy-t. Jó volt látni, hogy nem álltak meg a srácok a gyári modellek futtatásánál, nekiálltak építeni is.

1189 - az osztrák krokodil, N-ben.

Semmeringes festésű Taurus, szintén N-ben

Egy másik csarnokban egy világrekord-kísérlet zajlott: 800-nál több kocsit akartak egy vonatba összehozni H0 méretben. Ehhez építettek egy nagy ovális favázat, és erre fektették a síneket. Amikor mi néztük, éppen 700 kocsival rótta a vonat a köröket. Öt mozdony húzta, és 700, kéttengelyes Kleinbahn kocsi volt utánuk akasztva.  Impozáns volt, bár nem irigylem a résztvevőket, ha véletlenül siklik a szerelvény J

A világrekord-kísérlet. Éppen 700 vagonnal suhan a szerelvény.

Konklúzió: ám nem volt olyan látványos a kiállítás, mint pl. 4 éve, de akkor is „must have” kategória. Menni kell megnézni, mert ez legalább van.